„Te vagy a puzzle!”
Egyszer mindannyian eljutunk arra a pontra – talán csak egyetlen egyszer az életünkben, talán újra és újra –, amikor elkezdjük feltenni magunknak a kérdést: Ki vagyok én valójában? Miért vagyok itt? Hová tartok? És vajon az az élet, amit élek, valóban közel visz önmagamhoz? Valóban önazonosan élek?
Én magam is többször éreztem úgy, hogy hiányzik valami. Egy információ, egy érzés, egy másik nézőpont – valami, amitől végre összeáll a teljes kép. A puzzle.
Egy alkalommal egy ifjú orvossal beszélgettem erről, és amikor megfogalmaztam neki, hogy úgy érzem, keresem azt az egyetlen hiányzó darabot, csak ennyit mondott: „Te vagy a puzzle.” És abban a pillanatban valami mélyen megérkezett bennem.
Rájöttem, hogy az önismereti út számomra nem arról szól, hogy „megjavítsuk” magunkat. Sokkal inkább arról, hogy rétegről rétegre visszataláljunk ahhoz, akik mindig is voltunk.
A saját utam során sokféle szemlélettel, tanítással és emberi történettel találkoztam. A mentálhigiénés és gyászfeldolgozással kapcsolatos tanulmányaim, az együttérző jelenlét és a belső folyamatok iránti érdeklődésem mind ugyanabba az irányba vezettek: hogy megtanuljunk őszintén kapcsolódni önmagunkhoz.
Hiszem, hogy minden ember története mögött ott van egy mélyebb igazság, és hogy a legtöbb válasz nem kívül, hanem bennünk születik meg – amikor végre elég biztonságban érezzük magunkat ahhoz, hogy meghalljuk őket.
A közös munkában nem kész válaszokat szeretnék adni. Inkább egy olyan megtartó teret szeretnék biztosítani, ahol lelassulhatsz, kapcsolódhatsz önmagadhoz, és fokozatosan megláthatod azt, ami talán régóta ott vár benned.